KAFF 2009 (beszámoló)

2009.06.27. 15:06

M Tóth Évának, a magyar rajzfilmkészítés egyik nagy alakjának köszönhetően a Kaposvári Egyetem művészeti karán lehetőség nyílt kipróbálni a hagyományos animáció készítést. Ezt többen kis is használták és ötleteiket 35mm-es filmre forgatva meg is animálták. Ahhoz képest, hogy első ilyen animációs próbálkozásokról volt szó, nagyon jó munkák születtek. Közben arra is lehetőség nyílt, hogy a 9. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon ezek az alkotások be is legyenek mutatva. Így hát ezek a hallgatók meghívást kaptak erre a nemzetközi fesztiválra, ahol az animáció készítés legnagyobbjai mutatkoznak meg, továbbá nem kevés Oscar díjas alkotás és alkotó is tiszteletét teszi Kecskeméten.  

Én sajnos ebbe az animációs projektben nem voltam benne, melyet utólag nagyon bánok, de szerencsére én is lehetőséget kaptam, hogy elmenjek a fesztiválra. Tehát irány Kecskemét! Sára Petra, Bálint Szilárd és jómagam megérkeztünk a városba és szinte mindehol KAFF-al kapcsolatos reklámokat, plakátokat, molinókat és egyéb kihelyezett tárgyakat láttunk. Eszméletlen érzés volt. Ezt az érzést növelte, hogy a Főtéren bor-és pálinka fesztivál volt, tehát nem kevés ember volt a városban. Színpadon fellépők sokasága, utánuk pedig óriás kivetítőn ismert magyar animációs mesék vetítése volt. Tehát ezek a rendezvények nem voltak elkülönülve egymástól, fedték és támogatták egymást, ami szintén azt éreztette velünk, hogy ez nem akármilyen esemény. Maga a KAFF a művelődési központban volt, ahol szintén a profizmust éreztük.

Most nem részletezném a programokat, mert annyi volt, hogy fedték egymást, tehát nem tudtunk mindenhol ott lenni, sétáltunk és ahova tudtunk, benéztünk. Ilyen volt pl. a Kistehén zenekar koncertje is, mely számora pozitív csalódást okozott, nagyon feldobott a zenéjük és természetesen ezzel a közönség is így volt. A bor-és pálinka fesztivált úgy kell elképzelni, hogy hosszú-hosszú métereken keresztül kis fabódék, melyek között meg se lehet mozdulni, annyi ember van. De hangulat kárpótolt! Egy nyitottabb placcon brake bemutató volt, melynél szintén meglepődtem, ugyanis akármennyire is idegen dolog ez a hétköznapi ember számára, olyannyira sokan állták körbe a srácokat és tapsoltak minden egyes látványos megmozdulásnál.

Aznap este még volt idő összefutni a Suhancos formáció énekesével, zenészével, Szabó Balázzsal is. Kis beszélgetés után indultunk vissza a szállásunkra.

Másnap siettünk vissza a művelődési központba, mert a programfüzetben is megírták, hogy 11:00-tól a Kaposvári Egyetem filmjei lesznek láthatóak a nagyteremben. Előtte M Tóth Éva bemutatott néhány munkatársának, jóbarátjának, mint pl. Orosz Istvánnak, aki az egyik legnagyobb animációsfilm-rendező és grafikusművész hazánkban, és persze külföldön is elismert alkotó. A vetítések után egy kisebb beszélgetés keretében ismét be lettünk mutatva néhány művésznek, mely számunkra óriási élmény volt.

A KAFF keretein belül volt megrendezve a SZAFT (Szabad Animációs Filmkészítők Találkozója), mely a városi moziban volt lebonyolítva. Erre a találkozóra néhányan adtunk be munkákat, de sajnos időhiány miatt nem tudtunk jelen lenni a vetítésekkor. A KAFF eredményhírdetése sem volt piskóta, több olyan alkotás is díjat kapott, melyeket már pl. a YouTube-ról ismertünk (pl. Büdöske című kisfilm), és most meglepetés ként hatott, hogy a szakmi zsűri is mennyire jónak tartja ezeket a filmeket. Magáról a díjról annyit, hogy minden évben más külsőt kap, és ez a mostani hihetetlenül komoly volt, mely egyben egy működő óra-szerkezet volt.

A díjátadót követően egy körtánccal és tűzugrással vette kezdetét a Múzeumok éjszakája. Mivel mindenki lehetőséget kapott, hogy átugorja a lobogó tüzet, így mi is nekifutottunk, majd nyakunkba vettük a múzeumokat és megnéztünk néhány kiállítást.

Nagyjából ennyire volt időnk, lejártuk a lábunkat, de egy óriási élményben volt részünk és ami a legjobban tetszett, hogy minden annyira komoly volt, hogy ilyennel rendezvényeken még nem találkoztam. Odaérkeztünk és névre szóló csomagokkal vártak minket, tudták, hogy ott vagyunk, mi is részesei voltunk az egésznek. Persze Petra és Szilárd, valamint a többi hallgató, akik részt vettek a filmes animáció készítésben méginkább benne voltak, hiszen levetítették munkáikat, ami egy hatalmas dolog számukra... a közönség tapsolt és utána sok gratulációt is kaptak. Azon kívül, hogy néha a vetítések csúsztak egy kis időt, egyáltalán nem vettem észre hibát az egészben. Több helyszínen zajlottak vetítések, külföldi fesztiválok nyertes alkotásai is le lettek vetítve, és voltak olyan vetítések is, melyek egy téma köré csoportosultak. Ilyen volt az Erotika az animációban. Sok kísérő rendezvény volt, pl. kiállítások, bemutatók, és több fesztivál is egybe fonódott a KAFF-al. Szóval felejthetetlen!

A fesztivál két évente kerül megrendezésre Kecskeméten, úgyhogy jövőre remélhetőleg a többiek mégtöbb, és mégkomolyabb alkotásokkal tudnak majd szerepelni, és én is eljutok oda, hogy összehozok valamit.

u.i.: M Tóth Évának mégegyszer egy hatalmas köszönet!

(A képeket Sára Petra készítette)

A bejegyzés trackback címe:

https://btworks.blog.hu/api/trackback/id/tr111211977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.